Szárítógép (Memmert UF30)

Pannon Breeding Program alatt zajló kutatásaink során használjuk ezt az eszközt. Számos labor használ szárítógépet, melyek nagy szekrény vagy szobányi méretűek lehetnek, míg az általunk alkalmazott típus, kis belső terű, mérete nagyjából egy mikrohullámú sütőnek a kétszerese (32 liter). A szárítószekrényeket a minták szabályozott szárítására alkalmazzák. Nem mindegy, hogy, milyen sebességgel szárítjuk ki növényi mintáinkat, hogy a benne lévő örökítő anyag, a DNS és a fehérjék vizsgálhatók maradhassanak. Eszközünket +5-300oC közötti hőmérsékleti értéket állíthatjuk be, a levegő befúvás intenzitásának szabályozásával. Programozható e két változó, állíthatunk be napszakos eltérést vagy meghatározott idejű működést is.

A szárítással hosszú idejű konzervációra is van lehetőségünk. Például egyes növényfajok magjai szárazon, szobahőmérsékleten évekig, évtizedekig is megőrzik csíraképességüket, fagyasztva (-20oC) pedig sokkal tovább, addig mások magjai csak szárítva tarthatók el, a hűtéstől elpusztulnak. A harmadik csoportba pedig azok tartoznak, melyek magjai egyik hatást se viselik el.

Jelenleg a kutatásunkban a stressz-vizsgálatok növényegyedeinek víztartalom mérésére használjuk. A növények friss, zöld lombját levágjuk, rögtön lemérjük a tömegét, majd szárítógépben szárítjuk ki, ezt követően a szárított minta tömegét lemérve a két szám közötti különbségéből megkapjuk a zöld részek víztartalmát.

 

Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.